Oldal kiválasztása

2020.08.23-án rendezte meg a Madarasi Horgász Egyesület és a bácsalmási Társadalmi Vállalkozások Felső-Bácskai Egyesülete a madarasi Priszpa-tavon a horgászversenyét. A kora reggeli gyülekező után Mazács Károly elnök elmondta a verseny szabályokat, majd mindenki elfoglalta a helyét és 6 órai kezdettel megkezdődött a verseny egészen 11 óráig. Közel 60 versenyző kezdte meg két kategóriában a versengést. 11 órakkor Mazács Károly megkezdte a tó egyik oldalán a kifogott halak mérését, a tó másik felén 2 kollegáját kérte meg erre. Az összesítés izgatottan telt. Gyönyörű időt sikerült kifogni, bár az előre jelzett hidegfront délutánra éreztette már hatását a megerősödő szél miatt. Rengeteg szép méretű és tömegű hal esett zsákmányul, amelyek többsége mérés után mind visszakerült a tóba. A felnőttek kategóriájában rengeteg nagyméretű halat sikerült kifogni a versenyzőknek. Gyermek kategóriában is sok szép kisebb-nagyobb hal akad a horgokra. A legnagyobb halat Orosz István fogta 8,05kg-os amur-jával. Ezért meg is kapta a ” legnagyobb halért ” járó különdíjat. Nagyon sok szép értékes díjat nyertek a résztvevők. A versenyt egy közössen elfogyasztott marhalábszárból készült pörkölttel zárták a szervezők. Összeségében elmondható, hogy jó hangulatú, sikeres verseny volt, reméljük, hogy a továbbiakban mind többen kapnak kedvet az ilyen rendezvényen való részvételhez.